2. Legyünk csak Te én én… a világ közepén…

2010 szeptember 8. | Szerző: bemese00 |

 Felmentem az ágyamra, betakaróztam, elmerültem a melegben. Rá gondoltam. Egy éve még őt öleltem. Látni akarom. Érinteni. Becsukom a szemem és magam előtt látom. Ahogy a vállára omlik a haja. A gyönyörű, finom, selymes, jó illatú haja. Elképzelem, ahogy megérintem  a haját, összefogom, megemelem, hogy lássam  a tarkóját. Gyönyörű és íves. Göndör kis fürtök fogják közre. Odatartom az arcom és beszívom az illatát. A kis göndör fürtök cirógatják az arcomat. Megérintem a bőrét. Megcsókolom. Rálehelek, érzem, ahogy megremeg. Előrébb tolom az arcom. Az arcom az arcánál. Megölelem. A mellem a hátánál, a fejem a vállán, a kezeim a hasán, körbefonom egész lényemmel, védelmezem, nem akarom elengedni, óvni akarom. Tudom, hogy ezt szereti. Ahogy én is. Egymásba bújunk, együtt lélegzünk, együtt dobban a szívünk. Egyek vagyunk.

Két fél vagyunk most, távol egymástól. Újra egy egész akarok Veled lenni. Akarj engem, tegyél kettőnkért, a jövőért, a jövőnkért. Szeretlek. Csak Téged.